Döbör Ágota

 A méhen belüli élet hatása a személyiség alakulására

 

 

 

Jelen tanulmányban a méhen belüli élet legjelentősebb változásait, illetve ezek magzatra gyakorolt pszichés és személyiségformáló hatásait mutatom be.

A gyerek első környezete az édesanyja méhe, melyben a fogantatás pillanatától kezdve kapcsolatban vannak. Ez a kapcsolat „nem csupán biológiai, fizikai, hanem lélektani is. Lelki köldökzsinór köti össze őket egymással. Az anya belső világának minden rezdülése érinti a baba testét és lelkét. De elérik a tágabb világ behatásai, stresszei is.”[1]

 

 

A méhen belüli fejlődés

 

A fogantatás pillanatával induló, 9 hónapig tartó intenzív és változatos fejlődési folyamat három szakaszra különíthető el, melyek mindegyikét sajátos változások jellemzik.

1. A csíraszakasz. Az anyai és apai csírasejtek egyesülésétől  a sejt méhfalhoz tapadásáig tart. A megtermékenyített petesejt (folyamatosan osztódva és növekedve) végighalad a petevezetéken, majd a méhbe jutva – ha alkalmas a méh állapota – beágyazódik. Ez utóbbi kb. a 8-10. napon megy végbe. Ez a pillanat képezi az átmenetet a következő szakaszhoz. Fontos tényező a méh állapota és a beágyazódás „időzítése”, hiszen ha a méh még nincs készen a befogadásra, akkor elpusztul a petesejt, illetve ha már későn ér a méhbe, képtelen lesz a méhfalra tapadni, és kilökődik az anyai szervezetből.

2. Embrionális szakasz. A méhfalhoz tapadással veszi kezdetét ez a szakasz, és a 8. hét végéig tart. Ekkorra a fontosabb szervek kialakulása megtörténik. A növekedést segíti, hogy az anya védi és táplálja az embriót: megjelenik a belső és a külső magzatburok, a méhlepény (mely egyrészt a szülésig különválasztja a magzati és anyai vérkeringést, másrészt szűrőként segíti az oxigén és a táplálék be-, a „hulladékok” kijutását), és a méhlepényt és embriót összekötő köldökzsinór.

Az embrió fejlődése gyors, gyakorlatilag a nyolcadik hét végére minden szerv kezdetlegesen kialakul, sőt ekkorra bizonyos mozgásokra is képes, és tud a száj körüli ingerlésre is – mozgással – válaszolni.

3. Magzati szakasz. A szakasz a 9. héten veszi kezdetét, ekkor kezdődik a csontok keményedése. A szervek, szervrendszerek tovább fejlődnek, a születés idejére képessé téve a babát a méhen kívüli életre. A magzat kb. tízszeresére nő ezidő alatt, arányai átalakulnak. A mozgás és az aktivitás egyre komplexebb és differenciáltabb, a negyedik hónap végén már az anya számára is érzékelhetővé válnak. (Vannak kevésbé aktív időszakok, pl a 17-18.hét, amikor az agy bizonyos, mozgáskontrollért felelős területei fejlődnek.) Ez az érzékelhető mozgás nagy jelentőségű az anyai érzések, az anya és a magzat közötti kapcsolat szempontjából is, hiszen ekkor már „rendszeres”, érezhető kapcsolatban van az anya babájával. Az utolsó hónapra gyakorlatilag kifejlődött és életképes a magzat, ekkor veszi kezdetét a gyors hízás. Ennek az időszaknak fontos szerepe van, hiszen ezzel az akár 50%-os hízással válik a születés megmérettetésére (is) éretté a baba. [2]

 

 

 

A magzat képességei

 

Az érzékszervek

Az érzékszervek fejlődése meghatározott sorrendben történik. Először a taktilis rendszer (bőrérzékelés) és a vesztibuláris – proprioceptív (egyensúlyi) rendszer kezd működni, az első mozgásokkal egy időben, kb. a 7 hét közepén.[3]  A magzat képes reagálni a nyomásra, fájdalomra, mozgásra, ízre  és hőre. Az ingerövezet a száj felől az egész test irányába fejlődik, végül az 5. hónap körül már az egész test bőrfelülete érzékeny a taktilis ingerekre.[4] A magzatok kevésbé érzékenyen reagálnak a környezet hőmérsékletváltozására, az anyai vérrel való hőcsere segíti az állandóságot. Egy szinten túl azonban reagálnak az anya hőmérsékletének ingadozására. Liley (idézi: Raffai[5]) mérései szerint a lázas anyák babái is belázasodnak és nyugtalanná válnak.  A fájdalomat is érzik, erre vonatkozóan kevesebb adat áll rendelkezésre, leginkább abortált magzatokon vagy koraszülötteken vizsgálták, akik az újszülöttekhez hasonló viselkedési reakciókat mutattak. Méhen belül alkalmanként megfigyelték a fájdalomra adott reflexes reakciókat az amniocentesis során bekövetkező véletlen szúrás után. Egyértelműen látszódott a magzat reflexein, hogy a fájdalmas szúrásra adott reakciók voltak.[6] Birnholz (1978, idézi: Hidas-Raffai[7]) figyelt meg egy 24 hetes magzatot, akihez amikor a tű véletlenül hozzáért, ő elfordult, megállította a tűt és ráütött.

A következő kialakuló rendszer a hallási (auditív) rendszer. Ma már köztudott, hogy a méh nem olyan csendes hely, mint régen gondolták. Állandó morajlás (placenta; méh fő artériája), az anyai szívverés és légzés, az anya hangja, a gyomor-bélrendszer hangjai és a külvilág csillapított hangforrásai zajos hátteret biztosítanak a magzatnak. Mérések szerint a méh átlagos zajszintje eléri a 75 decibelt, ami egy közlekedő autóban hallható zajszinttel egyenlő.[8]

Már a megtermékenyülés utáni első héten elkülöníthető a fül kezdeménye, először a vesztibuláris rendszer, majd röviddel utána a hallási rendszer fejlődik ki, a belső fül kb. az 5. hónap végére alakul ki. A magzat akusztikus ingerlésre már a 8. héten agyi elektromos tevékenységgel reagál, majd a 24. héttől szívritmusa megváltozásával és pislogással, a harmadik trimeszterben pedig mozgással. [9]

A magzat az 5. hónaptól kezdve érzékelhetően reagál a zenére: bizonyos zenék (Mozart, Vivaldi) megnyugtatják, mások (Beethoven, Bhrams, rock zene) heves rugdalózásra késztetik. Mivel számos ritmikus zajt hallanak a méhben, valószínűleg már itt megalapozódik ritmusérzékük, a zenéhez, harmóniához való viszonyuk. De Casper híres vizsgálata pedig egyértelműen bizonyította, hogy a baba hallja, sőt emlékszik is a méhen belül gyakran mondogatott versikére, s annak csecsemőkori hallgatására megváltozik a reakciója.[10]

A 6. hónaptól, a hallási rendszer után következik az ízlelés. A magzat elsősorban a placentán és a köldökzsinóron át táplálkozik. Az ízlelőbimbók a 8-9. hét körül jelennek meg a magzatban, a 12. hét körül már kifejlettek, és már a 3. hónaptól kezdve megfigyelhető, hogy  több-kevesebb magzatvizet (naponta 210-760 ml) nyelnek a babák.[11] Ennek többféle okot tulajdonítanak. Liley (idézi: Raffai) szerint az éhség vezérli a magzatvíznyelést. Vizsgálatok szerint az alultápláltan született babák a méhben keveset ittak, míg a jól tápláltak már odabent is többet nyeltek a magzatvízből. Milakovic (idézi: Raffai) szerint ez önszabályozó aktivitás, mellyel a baba már a méhen belül törekszik a szenvedéses állapotok (éhség) megszüntetésére. Emellett vizsgálatai szerint a babák sok esetben a stresszhelyzetre fokozott magzatvíz nyeléssel reagálnak, amit ő a „frusztrációs evés” prenatális előfutárának tart.[12]

A magzat reagál a magzatvíz ízének megváltozására, ami pedig az anyai étkezés, illetve különböző gyógyszerek hatására következhet be. De Snoo (1937, idézi: Piontelli) kimutatta, hogy a magzatok a magzatvíz ízének változására nagyobb mennyiségek nyelésével reagálnak. Liley (1972, idézi: Piontelli) kimutatta, hogy keserűbb vegyület befecskendezése után a nyelés csökkenése következik be, és a babák arca eltorzul nyelés közben. Édes anyag befecskendezése növeli a magzatvíz fogyasztását.[13]

A szaglás is nagyon korán fejlődik ki, az olfactoricus pályák funkcionálisan aktívak a méhen belül és állandó stimulációnak vannak kitéve.[14]

Az érzékszervek közül a vizuális rendszer kezd működni a legkésőbb, kb. a 7. hónapban és ez a legkorlátozottabb is. Sokáig úgy gondolták, csak a születés után van a látásnak szerepe. Ugyanakkor valamennyi fény átjut az anyai hasfalon és a méh falán is, így a méhen belüli környezet nem teljesen sötét. A méhet elérő fény a magzati retinát főleg a 20. hét után tudja elérni, amikor a magzat nyitni-zárni tudja a szemhéját. Néhány, a 3. trimeszter késői szakaszában végzett vizsgálat célzott választ mutatott ki az anyai alhasra irányított élénk fényforrás hatására.[15]

 

Alvás-ébrenlét

A magzatok alvás-ébrenlét ciklusa is már méhen belül kialakul, ám ennek vizsgálata nagyon nehéz. Korábban megkülönböztettek aktív[16] és csendes alvást, melyeket már a 35-37. héten megfigyeltek (Dreyfus-Bisac, 1970; Rosen at al, 1970; idézi: Piontelli), de azt a terminológiát nemrégiben Prechtl és munkatársai megcáfolták. Ultrahanggal végzett megfigyelések során arra következtettek, hogy a magzatoknál megjelenő viselkedési állapotok összhangban állnak az újszülöttkortól megfigyelt négy alvás-ébrenlét állapottal (Timor-Tritsch, 1978; Nijhuis, 1982; idézi: Piontelli). A magzati szemmozgást, a magzati mozgást, szájmozgást, szívfrekvenciát felhasználva azonosítani és osztályozni próbálták a magzati viselkedési állapotokat. A tisztán azonosítható viselkedési állapotok jelenléte ezek alapján a 35. és 37. hét között kezdődik, ciklikusan ismétlődik, de nem mutatható ki a magzatnál cirkadián ritmus. Az elemzések szerint az anya alvása sem befolyásolja a magzat alvási ritmusát.[17]

 

Mozgás

A magzati mozgást tudományosan az 1800-as évek végén kezdték vizsgálni, az ultrahang bevezetését megelőzően csak néhány technika állt rendelkezésre a magzati mozgás tanulmányozására, mint például a mozdulatok direkt tapintása az anyai hasfalon keresztül vagy a sztetoszkópos hallgatózás. Preyer (idézi: Piontelli) már 1885-ben leírta, hogy a magzati mozgás valószínűleg jóval a 12. terhességi hét előtt kezdődik, és megfigyelte, hogy a magzati mozgás spontán generált és nem pusztán a külső ingerekre adott válaszreakció.     Hitt abban, hogy az újszülöttnél látható mozgások hasonlóak a magzatéhoz és felismerte a deformált magzatok mozgási többletét és abnormalitását. Leírta azt is, hogy a magzatok isszák a magzatvizet. Mindezt az ultrahang megjelenése bizonyította is: a spontán mozgás kezdetét ma a  7,5 hétre teszik,  a szopó, nyelő, újjszopó, ásító és mosolygó mozgások pedig tisztán láthatóvá váltak. (Az ultrahang megjelenését megelőzően sokan (Minkowski,1928; Hooker, 1952; Humphrey, 1978) végeztek újabb vizsgálatokat, leginkább abortált magzatokon. Ezeket sokszor az a kritika érte, hogy a fiziológiás körülmények nem azonosak a méhen belüli élettérrel, illetve hogy ezek a mozgások csupán reflexes tevékenységek. Ma már teljes biztonsággal állítható, hogy a magzati mozgás endogén módon generált és nem pusztán külső stimulációra adott válasz.) A magzatmozgásokkal kapcsolatos információk szerzésére egy másik eszköznek tekintették az anyák szubjektív beszámolóit. A megjelent leírások szerint az első magzati mozgások általában a 16. hét körül érezhetők.[18]

 

A magzat mozgásfejlődésének ismertetése során a következőkben Chamberlain felosztását alkalmazom, aki önindította (self-initiated), reaktív és ineraktív mozgást különböztetett meg.

 

Az önindította mozgások a megfigyelések szerint a 6. héten jelennek meg, és a 10. hétre már sokféle mozgásra képes a magzat: kezét a fejéhez, szájához emeli, végtagjait képes kinyújtani és behajlítani, nyújtózkodni, száját nyitja, zárja, ásít, sőt képes a saját tengelye körül forgómozgást végezni. A 12-14 hétre képes nyelni, szopómozgást végezni és a nyelvét mozgatni, finom ujjmozgást végezni,  16 hetesen regisztráltak magzati erekciót, a 24. héttől izoláltan, a 28. héttől  periodikusan jelennek meg légzőmozgások (természetesen valódi légvétel nélkül). A 16-18. héten megjelennek a magzati szemmozgások, a 23-24. hét körül pedig az alvás REM fázisa. Kutatók mindebből arra következtetnek, hogy minden később, csecsemőkorban megjelenő mozgással rendelkezik már a magzat, csak míg odabent a magzatvíz megfelelő közeg a mozgások kialakítására és begyakorlására, születés után a gravitációs erő nehezíti ezeknek a mozgásoknak a megjelenését, izmai nem elég erősek, és csak később, a gravitációs erővel való megküzdés után jelennek meg újra egyes mozgásformák.[19]

A korai időszaktól kezdve megjelennek egyéni különbségek a magzatok mozgásában - persze bizonyos határokon belül -, melyek az individualizációra utalnak. Egyéni különbségek a terhesség során végig következetesen megfigyelhetőek. Minden magzatnak megvan a saját napi aktivitási mintázata, és úgy tűnik, ezek a minták nem függenek össze az anya éber időszakaival.

Mennyiségi változások is megfigyelhetők: az általános mozgások száma pl. a 8. és 10. hét között nő, majd ezen a szinten marad az első 6 hónapban. Az karmozgások, a fejfordítás, a szopómozgások száma a terhesség első felében fokozatosan nő. A légzőmozgások száma is fokozatosan nő kb. a 30. hétig, a csuklás a maximumát a 13. héten éri el, aztán fokozatosan csökken. A magzati helyzetváltoztatás mértéke tetőpontját a 13. és 15. hét között éri el, aztán valószínűleg a méhben lévő hely szűke miatt ez is csökken.

A méhen belüli mozgásnak fontos szerepe van a magzat fejlődésében, ezek hiányában különböző idegrendszeri és morfológiai károsodások, deformitások következhetnek be. Több magzati mozgás pedig előkészület a születés utáni időszakra, pl. szemmozgás, szopómozgás, légzőmozgás, így ezek méhen belüli kifejlődésének szerepe kulcsfontosságú. [20]

 

A reaktív mozgások valamilyen hatásra adott reakcióként jönnek létre. Ez a külső hatás sok esetben fenyegető, fájdalmas inger, máskor kellemes érzelmet kiváltó hatás. Minden esetben adaptív, a túlélést segítő funkciója van, mely funkció igazán majd a méhen kívül nyilvánulhat meg életvédőként. Addig pedig a magzat a méhen belül, az anyai környezethez igazodva tanulja az alkalmazkodást. Korábban, a magzati fájdalomérzet kapcsán már ismertettem néhány, kellemetlen ingerre adott  reaktív magzati reakciót (ld. Birnholz 24 hetes magzata, aki az amniocentézishez használt tű elől elhúzódott, majd azt ütögetni kezdte). Az első bizonyítékát a magzati reaktív mozgásnak Humphrey (1978, idézi Hidas-Raffai) adta, aki egy 7 hetesen abortált magzat arcához hajszálat érintve megfigyelte, hogy a magzat a fejét elfordítja, karját és törzsét hajlítva a hajszálat eltolta magától. Más esetben, 12-15 hetes abortált magzatoknál összehúzott szemöldököt és grimaszokat figyelt meg.

A magzati érzékenység hétről hétre terjed, a 17. hétre az egész test teljes bőrfelületét érinti. Giannakoulopolos (1994, idézi Hidas-Raffai) intrauterin vértranszfúzón átesett magzatoknál kifejezett streszreakciót írt le: a kortison és az endorphin drasztikusan megemelkedett, ami a fájdalomérzet bizonyítéka lehet.

A reaktív mozgások közé sorolhatjuk, amikor a magzatok különböző zenékre, zajokra mozgással kísért érzelmi reakciót adnak (pl. rockkoncerten résztvevő anyák magzatai olyan heves rugdosásba kezdtek, hogy bordatörést okoztak az anyának. Old, 1986, idézi Hidas-Raffai).

Truly (1975, idézi Hidas-Raffai) egy 27 hetes abortált magzatnál rögzített hallható sírást, melyet  elemezve sok hasonlóságot talált az anya hangjával. Bár a síráshoz levegővétel kell,  kutatók szerint bizonyos nagyon ritka körülmények között a méhen belül is eljuthat levegő a magzat gégéjéhez, és létrejöhet hallható sírás. Száznegyven esetben regisztráltak már ilyen méhen belüli sírást.[21]

A mozgások Chamberlain-féle felosztásában a harmadik kategóriába az interaktív vagy szociális mozgások tartoznak. A méhen belül számos interakció zajlik. A mama és a baba, a környezet és a baba között, sőt ikrek[22] esetén a két magzat között is megfigyelhetők a szociális interakciók. A magzatok több csatornán, sokféle módon lépnek interakcióba, sok esetben arckifejezéssel, mozgással nyilvánulnak meg. A legtöbbet Piontelli ultrahangos ikermegfigyeléseiből tudhatunk meg a méhen belüli interakciókról. Mások is szolgáltattak bizonyítékot ikrek kommunikációjáról: Johnson veszekedő ikrekről, Arabin puszilkodó ikrekről készített ultrahang felvételt.[23]

Piontelli így ír az ikrekkel végzett kutatásáról: „… megdöbbentő volt az egyéni reakcióknak az a sokfélesége, amivel az egyes ikrek a pár másik tagjára reagáltak. Ilyen szempontból az ikrek távol álltak attól, hogy kizárólag néhány egyszerű minta szerint viselkedjenek és reagáljanak. Néhány látszólag nem mutatott reakciót a legerősebb ütésekre és rúgásokra sem. Néhánynál úgy tűnt, észleli a kontaktust, és aktívan, visszahúzódással vagy elfordulással reagált. Néhány másik válaszolni látszott a kontaktusra. Megint mások nem csak válaszoltak rá, hanem alkalmasint aktívan keresték azt. A pár másik tagjától jövő válaszok, ha voltak, szintén nagyon változatosak voltak. Lehetett például gyengéd, az ikrek találkozásakor kölcsönös és láthatóan érzelmes arc-archoz érintés. Vagy lehettek erőszakosak, amikor minden kontaktus láthatóan harcba torkollott. Máskor a kapcsolatot szinte azonnali ellenkontaktus jellemezte, amit rögtön visszahúzódás követett, mintha az ikret valami megrázta volna, mint egy áramütés.

Láthatóan tényleg minden párnak a korai stádiumoktól kezdve megvolt a sajátos kapcsolati módja, ami terhesség után is folytatódott, és még a postnatális életben is megfigyelhető volt. A nagyon korai szakaszoktól kezdve megfigyelhető volt mind az egyéni, mind a páros minták kiemelkedése, amik a későbbi életben is folytatódtak.”[24]

 

Tanulás és emlékezés

Az eddig említett vizsgálatok, kutatási eredmények közül több is bizonyítja, hogy létezik méhen belüli emlékezés és  tanulás. Így ír erről Hidas és Raffai:

„ A tanulás legegyszerűbb meghatározása úgy szól, hogy az nem más, mint új tapasztalatok következtében megjelenő viselkedésváltozás. Új tapasztalatokra pedig a környezetből érkező ingerek felfogása és feldolgozása révén lehet szert tenni. Ez a feltétele a tanulási folyamatnak.  … az anyaméhen belül élő babák az anya testéből, valamint a külső környezetből érkező ingerekre aktívan válaszolnak. A sémája ennek a folyamatnak az, hogy a környezetből ingerek érkeznek, melyek kibillentik a babát az egyensúlyi állapotából, amit olyan módon tud ismételten helyreállítani, hogy az ingerek felfogása és feldolgozása révén alkalmazkodik a megváltozott külső feltételekhez, azaz viselkedése és tapasztalati mintái változnak.”[25]

Közismert, hogy az újszülöttek több női hang közül felismerik és preferálják az édesanyjuk, több férfihang közül pedig édesapjuk hangját. Szintén ismert – a korábban már említett – De Casper vizsgálata, aki 10 éven át vizsgálta a magzati tanulást és emlékezést újszülötteken. Egy speciális, magnóval összekötött cumival etette az újszülötteket, akik a szopási tempó megváltoztatásával képesek voltak a magnón más-más szövegeket, zenei motívumokat lejátszani. A kísérleti csoport kismamáit megkérte, hogy a várandósság utolsó hat hetében naponta kétszer mondják el ugyanazt a rövid mesét. Születésük után néhány órával ezek a babák olyan tempóban szoptak a speciális cumiból, hogy a több hasonló hosszúságú, ritmusú, hangzású szövegből azt játssza le a magnó, amit a születésüket megelőző hetekben rendszeresen hallottak.[26]

Korábban elfogadott volt Piaget azon nézete, hogy a kognitív fejlődés (így a tanulás és az emlékezés is) a születéstől, a szenzomotoros szakasszal veszi kezdetét, s ezekből a szenzomotoros tapasztalatokból épül fel.[27] Az említett vizsgálatok mindegyike cáfolja ezt a nézetet, hiszen bizonyítják a prenatális (születés előtti) tanulást és emlékezést.[28] Más elméletek tovább mennek és sejtszintű emlékezetet feltételeznek. Wilhelm szerint minden egyes lélekben a fogantatás pillanatától fogva létezik egy regiszter, az élmények és felismerések regisztere, melyben rögzülnek a  tapasztalatok, melyeken mind a hímivarsejtek, mind a petesejtek keresztülmennek, kibocsátásuk pillanatától találkozásukig, a fogamzásig.[29]

 

 

 

Anyai attitűdök és stressz hatása

 

A várandósság nem csupán biológiai szempontból jelentős, de pszichológiailag is nagy változás a nő életében. Hatására átértékelődik a leendő szülő integritása és belső világának összetétele, mely hatást gyakorol a pszichológiai működésmódra, többek között megnövekszik a mágikus gondolkodás és primitív fantáziák szerepe.[30] Hétről-hétre, a testi változásokkal együtt haladva új gondolatok, elvárások, félelmek vagy épp konfliktusok jelennek meg. A  leendő anya általában nem csak saját nőiességét, hanem saját anyját, vagyis a saját anya-képét, illetve az anyjával való viszonyát is újraértékeli. Változik a viszonya a partneréhez, hiszen – különösen első gyermek esetén – partnere rövidesen új funkciókban jelenik meg: apává és szülőtárssá válik. Ebben az átalakulásban fontos lehet, hogy milyen képet őriz az anya saját apjáról, mint apáról. Gyakran az apával való viszony is átdolgozásra kerül ebben az időszakban. Mindemellett persze a leendő apában is zajlanak a változások, bár kisebb mértékben. Számukra ez a fajta belső átértékelés általában a gyerek megszületését követő időszakban indul be, és általában nem is azonnal. Fontos szerepe van ebben annak, milyen a kapcsolata a kisbabával, mennyire vonódik be a teendőkbe, vagy épp milyen az érzelmi aktivitása.[31] A pszichés változások sokaságának bemutatása meghaladja jelen tanulmány kereteit, de a leírtak talán már sejtetik, milyen összetett folyamatról van szó.

 

Az azonban biztos, hogy az anyát (és az apát) érő hatások közvetlenül vagy közvetve kihatással vannak a magzatra. A pozitív és negatív érzelmek egyaránt eljutnak a babához, melyre ő – mint az korábban láthattuk – a maga eszközeivel reagál is.

A szülők a várandósság alatt kialakítanak egy képet, egy ideát magzatukról (elképzelt gyerek). A tapasztalatok szerint a 7. terhességi hónap körül ez a fantáziálás csökken, aminek valószínűleg az a szerepe, hogy a valós gyerek eljövetelére felkészülve az ideák „távolabbra” kerüljenek, és kinyíljon a szülő a tényleges gyerek fogadására, aki persze sokszor nem hasonlít az elképzeltre (különösen igaz ez sérült babák esetén).[32]

 

Arra vonatkozóan, hogy az anyai hatások közvetlenül átmennek-e a magzatba, több tanulmány is készült. Így összegzi ezeket Joan Raphael-Leff Pregnancy, The Inside Story című könyvében:

Benson azt találta egyik kísérletében, hogy amikor magukat szorongónak valló anyáknak gyermeksírást játszottak le fülhallgatón, magzatuk szívritmusa megváltozott, holott a babák nyilvánvalóan nem hallhatták az ingert. Ehhez hasonlóan nagyon korai tanulmányok az anya szorongásos állapotát követően eltérést találtak a magzati szívritmusban. Megfigyelték, hogy az anya dohányzása is hasonló szívritmus-növelő hatással van a magzatra – de ugyanez a hatás akkor is megjelenik, ha a terhes nő csak gondol a cigarettára. Salk arra jutott, hogy az újszülött osztályon levő babákat megnyugtatja, ha szabályos anyai szívverés hangját hallják felvételről, és nyugtalanná válnak, ha a frekvencia 80/percnél gyorsabb. Ez azt sugallja, hogy a krónikus anyai stressz hatással lehet a magzatra, főleg mivel a szorongás, aggodalom vagy túlzott megerőltetés megnövekedett hormonális aktivitást vonhat maga után. Fels longitudinális megfigyelése 10 év adatgyűjtése tükrében azt mutatja, hogy a magzatok, akiket az anyára ható komoly traumatikus esemény előtt és után is monitoroztak, 4-6-szor nagyobb aktivitást és kb. 25 ütéssel gyorsabb szívritmust produkáltak percenként. Ez néhány hétig fenn is maradt, és csak jóval az anyai stressz megjelenése után rendeződött. Másokkal összevetve ezek a babák hiperaktívabbak és ingerlékenyebbek voltak, és néhányukkal komoly táplálási gondok is felmerültek.[33]

 

Hogy sikeresen végigmenjen azon az úton, amely során valakinek a gyerekéből valakinek a szülőjévé válik, a várandós nőnek és partnerének helyre kell tenniük vegyes érzelmeiket és át kell strukturálniuk szexuális, párkapcsolati és személyes identitásukat. Sok pár magától megoldja ezt az átmenetet, másoknak segítségre van szükségük.

Társadalmunkban nehezebb helyzetben vannak a nők (és férfiak), mint a hagyományos társadalmakban élő társaik. A várandósság okozta érzelmi felkavarodottság, a szüléssel kapcsolatos félelmek és fantáziák elismerése hiányzik, míg máshol rituálék keretében foglalkoznak ezekkel és szertartásosan „hatástalanítják” őket. A szülőfelkészítő tanfolyamok általában csak gyakorlati dolgokra fókuszálnak, és az elképesztő érzelmi átmenettel, a változásokkal, és a magzattal való kapcsolat jelentőségével csak kevés esetben foglalkoznak.[34] Hazánkban is vannak – sajnos egyenlőre csak kevés helyen elérhető – jól működő programok[35], melyek az említett pszichológiai tényezőkre helyezve segítik a folyamatok és változások megélését, mások kapcsolatot teremtenek a méhen belül a magzattal[36], ezáltal segítenek felkészülni a szülésre-születésre. A tapasztalatok szerint ezek a módszerek jelentős segítséget nyújtanak a mamáknak és a babáknak egyaránt.

 

 

 

A méhen belüli élmények hatása a viselkedésre és a személyiségre

 

Alessandra Piontelli olasz kutató tizenegy magzatot vizsgált ultrahangfelvételek segítségével (ezekből három egyes terhesség, négy pedig ikerterhesség volt), általában a 16. terhességi héttől születésükig, havi rendszerességgel, összesen 5-6 alkalommal. Születésük után tovább követte őket az Esther Bick által 1964-ben kidolgozott csecsemőmegfigyelés módszerével. A megfigyelések a csecsemők egy éves koráig hetente egyszer történtek, majd két éves korukig havonta egyszer, és végül négy éves korukig évente két-három alkalommal. A gazdag megfigyelési anyag számos érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet, s mindenképp bizonyította, hogy van folytonosság a méhen belül megélt történések, és a méhen kívüli viselkedés között. A méhben tapasztaltak beépülnek a magzat személyiségébe, alakítva azt.

Ennek demonstrálására idézem Piontelli két esetének összefoglalóját. Az első eset egy egyes terhesség, a másik egy „harcos” ikerterhesség és az azt követő 4 év rövid története.

 

1. eset: egyes terhesség (Pina)

A tizenhatodik és huszadik heti ultrahangos megfigyeléseken Pina volt a legaktívabb magzat az összes általunk megfigyelt magzat közül – olyannyira, hogy a szülész, Dr S azt mondta, hogy a magzat „megpróbálta leválasztani a méhlepényt... ez a méhlepény kézzel való leválasztásának tipikus mozdulata, de légy óvatos! Hagyd abba! Veszélyes, tudod, le is választhatod!”

És röviddel ez után a megfigyelés után … a méhlepény részben levált … Valószínűnek tűnt a vetélés, és Mrs C számára abszolút pihenést írtak elő egy időre, és nagy dózisú méhösszehúzódás-gátló gyógyszert kapott. Mrs C aggódott, és egy ideig jelentős fájdalmai voltak. Az események Pina-ra gyakorolt hatása drámai volt. A harmadik ultrahangos megfigyelés alatt úgy tűnt, elveszítette minden „étvágyát” és minden mozgását. Haránt irányba fordult, szorosan összekuporodott a méh egyik sarkában, és teljesen mozdulatlan volt. … A következő hónapban úgy tűnt, nagyon kevés változás történt. Az ötödik megfigyelés alatt Pina még mindig össze volt gömbölyödve, és „egészen össze volt gabalyodva” a méh egyik sarkában, lábtartásba fordult, és teljesen mozdulatlannak tűnt. Anyja is azt mondta, hogy napközben nagyon keveset mozgott. … Természetesen nem tudhatjuk, hogy vajon Pina élénk felfedező és húzogató mozdulatai okozták-e a méhlepény leválását, de kétségtelenül közel állt hozzá, hogy egy vetélés „elsodorja” őt. Akár a gyógyszerek, akár a méh általános háborgása miatt Pina nagyon mozdulatlanná vált, „teljesen összegabalyodott” … Egy hét volt hátra a szülés kiírt időpontjáig, és Pina még nem fordult meg a méhen belül. Most harántfekvésben volt, és Dr S úgy döntött, túl veszélyes megkockáztatni egy természetes szülést, és így császármetszés mellett döntöttek. Dr S-nek szemmel láthatóan jelentős nehézséget okozott a baba méhből történő kihúzása. A baba egyik lábát, a méhen belüli rossz fekvés miatt be kellett gipszelni. Dr S-t meglepte az a tény, hogy Pina először sírt, de utána „úgy tűnt, hogy nagyon megkönnyebbült attól, hogy kint van...” Élénk és éber gyereknek írta le.

Szülés utáni története hasonló mintát mutatott: sok aktivitás és izgatott felfedezés, magas intelligencia, minden fejlődési fázis gyors és korai elérése, de sok félelemmel, klausztrofóbiás szorongással, étkezési nehézségekkel és székletvisszatartással kísérve. Nyilvánvaló rettegést mutatott azzal kapcsolatban, hogy leejtik őt. Különösen félt a fürdéstől, és Mrs C-nek nagyon szorosan kellett tartani őt. „Máskülönben”', magyarázta Mrs C, „úgy sikít ... mintha attól félne, hogy vízbe fullad vagy elsodorja a víz.” Emellett úgy tűnt, Pina minden zárt környezetre vagy szorosan tapadó szövetre is jelentős klausztrofóbiás szorongással tekint. Mindig ki akart menni, és nem bírta elviselni a bezártságot. Ellenállt, ha szorosan a kabátjába bugyolálták, és csak akkor egyezett bele, ha rájött, hogy ez a kimenést jelenti. Olyan volt, mintha a méh szűkössége és annak beburkoló összehúzódása fojtogató érzést keltettek volna benne, és esetleg halálos veszélyt is jelentett volna, és később a szoros helyeket szintén fenyegető és veszélyes helyekként kezelte.

Hároméves korában Pina nagyon okos és vakmerő gyereknek tűnt. Minden óvónője lelkes volt vele kapcsolatban. Anyja azonban azt mondta, hogy rémálmai megmaradtak, és távoli félelmei látszólag megint a felszínre kerültek, mintha mély sebet hagytak volna benne. Állandóan résen volt, és a környezetét figyelte. …

Pina legnagyobb problémája valószínűleg az étel volt. Számára hamarosan még anyja melle is valami üldöző dolognak tűnt, és amikor a cumisüveg vagy a szilárd ételek kipróbálására került sor, végképp megtagadta az evést. Amint anyja mondta: „Úgy viselkedsz, mintha olyan keserű folyadékkal etetnélek, mint az epe... mintha megmérgeznélek...” És a gyerek anyja összes etetési kísérletére minden lehetséges ellentámadási stratégia alkalmazásával reagált. Hamarosan képes volt szorosan összezárni a száját, és négy hónapos korára, ha evésre kényszerítették, hányt; később megtanulta aktívan kiköpni az ételét vagy passzívan és csendben hagyta kicsorogni a szájából. Még később eltolta magától anyját a lábaival, miközben a haját húzta, és minden alkalommal, amikor ráadták az előkéjét, szinte letépte azt. Kvázi-anorexiás óvatossága az evésben látszólag szintén kapcsolatban áll a hatalmán kívül eső dolgokkal szembeni mély gyanakvásával. Anyja ezt ahhoz köti, hogy Pina meg volt „mérgezve” a terhesség alatt a sok méhösszehúzódást gátló gyógyszerrel.[37] Mint Pina mondta: „A sérülések mindig mély sebet hagynak...”. Később Pina rajzolt nekem egy tojást, és „egy szerencsétlen tojásnak” nevezte el, amelyet „el fognak sodorni a tenger hullámai”, miközben az összes többi tojás szerencsés volt, mivel úgy tűnt, azok „szilárdan” el vannak ültetve a földben (amint a még meg nem született öccse szilárdan el volt ültetve anyja méhében, vele ellentétben). Pina anyja, miközben nézte, ahogyan a lány megrajzolja a tenger által elmosott tojást, elmesélte Pina rémületét és szédülését a tenger valódi hullámai előtt.

Noha Pina anyja nem mondta el Pinának, hogy csaknem elvetélte őt, úgy tűnik, Pina passzívan tudatában van a veszélynek, amelynek ki volt téve. Emellett állandóan hajlamos élénk tevékenységeket végezni, szinte már hiperaktív módon, amelyeket a katasztrófától vagy tragédiától való félelem kíséri vagy követi. [38]

 

 

2. eset: ikerterhesség (Marisa és Beatrice, kétpetéjű ikrek)

Marisa, a kisebbik iker, már a születés előtti napjaitól kezdve „izgága” típus. Beatrice sokkal „bújósabb” volt a méhben, megnyugodva anyja szívverésétől. De a békéje rövid életű volt minden egyes alkalommal, védenie kellett magát nővére állandó ütéseitől. Amint Dr S rámutatott, Marisa harcias és faltörő kosként viselkedett, rugdosva nővérét és az elválasztó membránt. Beatrice sem volt egyszerűen passzív harcias ikertestvérével szemben, gyakran megpróbált aktívan visszaütni. Amint Dr S mondta: „Szerencsére legalább a membrán köztük van…” Úgy harcoltak, mintha szó szerint bokszolnának …

A születésnél Marisa és Beatrice megharcol az elsőszülöttségért. Bár az kétséges, hogy szándékosságot tételezhetünk-e fel a méhen belüli mozgásaik esetében, de régebben Beatrice meghalt volna, mivel csak a császármetszés mentette meg az életét. Az életterükért folytatott harcot sokkal korábban megkezdték, és ez nem is nagyon változott jelen ideig.

Négy évesen Marisa és Beatrice ugyanazt a neheztelést táplálja: hogy nem lehettek egyedül a kezdetektől.

Beatrice nem keveredik más gyerekekkel. Elbújik az asztalterítőbe és kijelenti: „Szeretek egyedül lenni”. Amint Mrs F mondja: „Kettőnél több ember sok neki”. Később Beatrice kijelenti: „Akkor érzem jól magam, ha egyedül vagyok”, és magzatpózba gömbölyödve próbálja elérni azt a magányos békét, amire hiába vágyott a kezdetektől fogva. Amint a bátyja játékcsontvázát nézve mondja: „Milyen szép…, csak egy fél”. Pár perccel később nem tűnik túl nyugodtnak, mikor a nagyanyja mondja neki: „… együtt voltatok anya pocakjában… de mindkettőtöknek külön köldökzsinórja volt.” A külön köldökzsinór valószínűleg csak egy nyamvadt kompenzációnak tűnik annak a számára, aki soha nem akarta megosztani a méhet egy másikkal. Mindkét gyerek külön fiókot akart. Amint az anyjuk mondja: „mindenből különre van szükségük.”

Marisa is magányos típusként írható le, nagyanyja szerint ő egy „vipera és banya” a testvérével. Mindig megpróbálja bántani és megütni, mert a másik „féltékeny rá”. Amint Marisa bejön, gyilkos pillantásokat váltanak Beatrice-szel. Verekedés kezdődik …[39]

 

 

Összefoglalás

 

A méhen belüli élet sokkal összetettebb és sokkal jelentősebb hatással van életünkre, mint azt korábban gondolták. A biológiai és pszichológiai változások sorozata lenyomatokat hagy és változásokat ösztönöz a magzatban, és – mint láttuk – a leendő szülőkben egyaránt. Persze itt nem ér véget az út, hiszen csak ezután jön életünk egyik legmeghatározóbb élménye: a születés. Ez talán az élet legküzdelmesebb átmenete, és legalább olyan fontos hatása van a személyiségünkre, mint a méhen belüli életnek. Sajnos ennek tárgyalására most nincs módunk, bár a gyerekkori (és sok esetben a felnőttkori) viselkedés és személyiség sajátosságok megértéséhez a méhen belül történtek és a születéstörténet együttes megértése szükséges. És a történet – s ezzel a személyiség formálódása –  folytatódik, hiszen kezdetét veszi a méhen kívüli élet, ahol a szülők gondoskodása, viszonyulása, érzelmi megnyilvánulása, kötődési módja mind kihatással lesz a (kis)gyermek fejlődésére, viselkedésére.

 

 

Megjelent: Fejezetek a kisgyermeknevelés köréből (2010), APC Stúdió